Jogos önkényeztetés vagy felelőtlen pazarlás?

[caption id="" align="alignright" width="235"] Egy időben próbált ugyan leszokni szenvedélyéről, de aztán rájött, hogy a kísérletezés hasztalan, sőt fölösleges. FOTÓ: AFP
[/caption]Van vagy négyszáz pár cipője. Egy időben próbált ugyan leszokni szenvedélyéről, de aztán rájött, hogy a kísérletezés hasztalan, sőt fölösleges. Ártalmatlan hóbortról van szó, amivel kifejezetten jót tesz magának. Megvan a napi örömhormon-adagja pia, cigi, drog nélkül. A szokást ajánlja minden nőnek mondván: bárki megérdemel egy kis kényeztetést. És most jön a poén. A cikk írója azzal zárja sorait, hogy a világceleb csak egy dolgot felejt el: egy átlagos háziasszony nem engedheti meg magának ezt a luxust.

Puff neki! Akkor én most sztár lettem? Pedig a fizetésem átlagosnak mondható: telik belőle kajára, rezsire, életbiztosításra, tisztálkodószerekre. De uram bocsá’: a megvetett vásárlási gyönyörre is. Való igaz, drága spórolós nagymamám mindig megrótt érte, hogy (szerinte) úgy folyik ki a pénz a kezeim közül, mint a homok. Igaz, ő átélt ostromot, üldöztetést, ötvenhatot, vagyis az összes nélkülözést. Ám én, aki nem beszéltem össze Kate Hudsonnal, azt mondom: megérdemlem. Egyrészt mert keményen megdolgoztam érte, másrészt tartozom magamnak azzal, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy turkálóból szalajtott bányarém. Ehhez kell ugyan némi pénz, de korántsem annyi, mint az amerikai szupersztáré. Sokkal fontosabb az odafigyelés.

Az lehet velünk a baj, hogy végletekben gondolkodunk. Aki költ, az csúnya gazdag. (Pfuj!) Aki pedig szegény, az köpdössön meg minden fillért, és húzza össze magát kicsire. (Szintén pfuj!) Pénzből itt kevés van, ne azt csurgassuk hát, ha a felső tízezerről hallunk, hanem a nyálunkat! Nyalogassuk vele sebeinket, amit azzal a mardosó gondolattal szereztünk, hogy a más füve zöldebb!
 
Pedig önmagunk kényeztetése nem feltétlenül azt jelenti, hogy kifosztjuk a Louis Vuittont vagy a Guccit. Megteszi egy-egy apróság. Tégely arckrém, parfüm apró üvegcsében, szexi tangabugyi, egy pár fülbevaló. Vagy beülhetünk egy kedves emberünkkel egy kedves helyre. Mindamellett régi barátnőm kikelt magából, amikor meg akartam ünnepelni vele barátságunk huszadik évfordulóját. Cukrászdában, kapucsínó mellett. (Évek óta az ő lakásán taliztunk.) „Ne hidd, hogy azért nem megyek, mert nem engedhetem meg magamnak – mondta. (Szuperjól keres a férje.) – Hanem, mert az ilyen pazarló életforma távol áll tőlem.”

Ez még az én takarékos nagymamámnak is sok volt. „Tudod, én soha senkivel nem ültem be sehová, pedig hívtak a barátnők, kolléganők elégszer. – Kilencven felé járt, amikor ezt mesélte. – Megbántam. Úgy halok meg, hogy nem tudom, milyen lehet egy kiadósat trécselni egy finom habos kávé mellett. Talán mégis te csinálod jól.” És hozzátette a mondást, hogy a halotti ingnek nincsen zsebe, vagyis a pénzedet nem viheted magaddal a sírba. Élni kell az életet.