2009.01.05. 06:15
Kétszázméteres alkoholtilalom
Megtiltja a szeszes italok forgalmazását különböző, gyerekekkel foglalkozó intézmények közelében egy új kormányrendelet, ami vasárnap lépett életbe. A kormány ugyan még decemberben módosította az erről szóló rendeletet, de az új változat csak vasárnap lépett hatályba.
Eszerint mostantól tilos szeszes italokat árusítani a diáksport-egyesületekben és az iskolák sportlétesítményeiben. Emellett nem lehet öt százaléknál magasabb alkoholtartalmú italokat árulni sportverseny kezdete előtt két órával, a rendezvény ideje alatt és az azt követő egy órában a sportlétesítmények területén.
Persze, nem kizárólag a sportoló diákokat próbálja a most módosított, új jogszabály védeni az alkoholtól. A melegkonyhás vendéglátóhelyek kivételével az oktatási, egészségügyi, illetve gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények bármely bejáratától számított kétszáz méteres körön belül sem lehet ezentúl szeszes italt kimérni. Azt csakis a jegyző engedélyezheti, hogy miután ezek az intézmények bezárnak, mégis lehet-e az adott helyen alkoholt árulni. Ehhez az illetékes rendőrkapitányság és a vámhatóság engedélye kell. Ezen kívül további változás az is, hogy automatából sem lehet ezentúl szeszes italt árulni.