2009.01.10. 09:15
Kiütéssel kezdett a Dunaújváros
Kiütéses sikernek számító, 16 gólos győzelemmel kezdte meg szereplését a Dunaújváros női vízilabdacsapata a LEN Kupa itthoni, nyolcaddöntős csoportselejtezőjében.
DF-ELCO-DVCSH - Linköping (svéd) 19-3 (4-0, 5-0, 6-1, 4-2)
Gól: Primász 6, Brávik F. 4, Poszkoli 3, Szűcs 2, Andresz, Benkő N., Tóth M., Huszka 1-1
A skandináviaiak a harmadik negyedben szerezték első góljukat. A magyar bajnokság listavezetőjének játékosai, élükön a fél tucatig jutó válogatott Primász Ágnessel, ugyanakkor az első perctől kezdve egyre-másra - kis túlzással: szinte tetszés szerint - vették be a rivális kapuját.
A pénteki nyitány - kétszáz néző előtt a Fabó Éva Sportuszodában - tökéletes volt, egyúttal megfelelő bemelegítés a szombati és vasárnapi folytatásra, amikor is a négyes két jóval erősebb tagja, a holland Gouda, végül pedig a spanyol Mediterrani következik a dunaújvárosiak számára, akik vagy az első, vagy a második hely birtokosaként juthatnak be a legjobb nyolc közé. Szombat délután, 17 órától a Goudával száll vízbe Mihók Attila együttese.