2009.01.06. 12:16
Nemi erőszak egy tiszalöki intézetben
Erőszakos nemi közösülés gyanúja miatt őrizetbe vett két 16 éves fiút a tiszavasvári rendőrkapitányság.
A fiatalok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság közlése szerint egy értelmi fogyatékosokkal foglalkozó tiszalöki intézetben, iskolatársuk ellen követték el a bűncselekményt.
Fülöp Gergely százados elmondta: egy lány hétfőn tett feljelentést, hogy három nappal korábban a két fiú bántalmazta és megerőszakolta. A fiúk beismerő vallomásukban azt közölték a rendőrökkel, hogy készültek az erőszakra, ezért egyikük tolózárat szerelt fel az intézetben lévő szobájuk ajtajára. A megalapozott gyanú szerint az egyik elkövető már korábban, karácsony előtt is megerőszakolta a lányt, akinek a szobája egy folyosón volt a fiúkéval. A szóvivő tájékoztatása szerint a fiúk – akiknek az elmeállapotát is vizsgálják majd az eljárás során – tettükért 5-10 év szabadságvesztéssel büntethetők.