2009.02.06. 19:27
A PDSZ szerint túlterheltek a pedagógusok
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint Magyarországon a pedagógusok túlterheltek, ezért több pedagógusra lenne szükség - mondta Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az oktatási tárca felkérésére készített felméréséről.
Magyarországon túlterheltek a pedagógusok, ennek mértéke alapvetően intézménytípustól, s az oktatott csoportok számától függ - fogalmazta meg elsődleges véleményét a csütörtök este nyilvánosságra hozott felmérésről a PDSZ elnöke. Mint mondta, a kutatás elsősorban az intézményen belüli munkavégzést mérte, s az látszik, hogy a terhelés már itt magas sok pedagógusnál. A szakiskolában ez különösen jellemző a pedagógushiány miatt, itt további pedagógusokra van szükség - hangsúlyozta. Kerpen Gábor hozzátette, az is kiderült, hogy országosan 4000 pedagógus álláshelynyi túlóra van, ami azt erősíti, hogy általában is több pedagógusra van szükség a rendszerben.
Arról, hogy az iskolában elvégzett munka átlagosan heti 31 óra, a PDSZ elnöke azt mondta: ebből az prognosztizálható, hogy ha alaposan megmérik az iskolán kívüli tevékenységet is, akkor ez a szám jóval magasabb lesz, mint 40 óra.