Az égi segítség is kevésnek bizonyult

Talán a kék tenger miatt, talán jó borok miatt, de a görögöket nem rázta meg, hogy egyik leghíresebb szülöttjük, Dominikosz Theotokopulosz, azaz El Greco életéből mekkora giccsfilm született. Míg a magyarok évekig szörnyülködtek a Honfoglalás, majd a Sacra Corona miatt – mindkettő Koltay Gábor alkotása –, addig a hellének Yannis Smaragdis filmjével egyszerűen nem tudnak betelni, a forgalmazó szerint 1,2 millióan látták már, sőt több helyen állva tapsolták meg az alkotást.

Persze az is lehet, hogy a magyar nagylelkűség hatotta meg őket, hiszen például a Magyar Mozgókép Közalapítvány 60 millió forinttal támogatta az El Grecót, amelyben akárhogy is böngésszük a stáblistát, egyetlen magyar alkotó sincs. (A film készítői szerint az utómunkálatok nálunk zajlottak.) Benne van viszont az Úristen – ezt a rendező nyilatkozta a magyar újságíróknak, mondván a forgatás során számos transzcendens jelenséggel találkoztak.

Ha már így van, kár hogy az égieknek nem volt több szabad idejük, hiszen egy pillantás alatt eltüntethették volna a felesleges mellékszereplőket, pöckölhettek volna némi tehetséget a címszereplőt alakító Nick Ashdonnak és egy kis angoltudást a görög színészeknek. Vagy legalább rendező fülébe sugdoshattak volna, hogy felejtse el az ájult tiszteletet, Vangelist, a vonósokat, a béna számítógépes trükköket, inkább koncentráljon a drámára, mert mégiscsak játékfilmet forgat. Mivel nem így történt, végigunatkozhatunk két órát, és semmivel sem tudunk meg többet a festőről, mint korábban. Az unalom csak akkor röppen el, amikor a rossz történetvezetés bakijaihoz érünk, ilyenkor legalább jókat derülünk.

A maradék másfél órában pedig nézhetjük a festőt, aki többségében fest, megy valahova, vagy révülten néz a távolba. Ennél sokkal többet ért volna, ha készítenek egy dokumentumfilmet, tisztességes kutatómunkával, amivel legalább néhány hiányzó mozaikdarabot megismerhettünk volna El Greco életéből.