2009.02.16. 14:27
Az emberek tovább tanulnának
Szonda Ipsos: 54 százalék a folyamatos képzésben látja az érvényesülés lehetőségét
Az emberek nagyobbik fele (54 százaléka) úgy gondolja, hogy a munkaerőpiacon történő érvényesülés lehetőségét a folyamatos képzés, az élethosszig tartó tanulás biztosítja, de azok aránya is számottevő (41 százalék), akik szerint a boldogulás inkább a jó kapcsolatokon múlik - tartalmazza a Szonda Ipsos felmérése, amelynek összegzését hétfőn juttatták el az MTI-hez.
A februárban, ezer fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint az emberek közel kétharmadának vannak tanulási tervei, s ezek között legnagyobb súllyal - tízből négy-négy felnőttnél - a szakmai tudás elmélyítése és a nyelvismeret bővítése szerepel.
A társadalom minden csoportjában a folyamatos képzés pártján lévők vannak többen, de amíg a diplomások és a fővárosiak körében arányuk 64-65 százalék, addig a falvakban és az alapfokú képzettségűek körében 49-51 százalék. Utóbbi két csoportban viszonylag sokan - 44-45 százalék - hangsúlyozta a kapcsolati tőke erejét.
Minden ötödik polgár valami újba is belekezdene, s szeretne egy (másik) szakmát vagy nyelvet elsajátítani. Az érettségi és a diploma megszerzése az ezekkel nem rendelkező felnőttek 10-15 százaléka számára vonzó lehetőség.
A magyar felnőttek 63 százaléka tervezi, hogy a következő néhány évben tovább képezi magát. A válaszadók négytizede azt fontolgatja, hogy saját foglalkozásán belül keres majd valamilyen, a fejlődését szolgáló tanfolyamot. A magyarok 24 százaléka még ennél is nagyobb célt tűzött ki maga elé: új szakmát kíván tanulni. A fiatalok vannak leginkább lendületben, 32 százalékuk akarja elmélyíteni jelenlegi tudását, s 23 százalékuk szeretne valami teljesen új foglalkozást elsajátítani s 22 százalékuk egyszerre mindkettőben gondolkodik.
Terveik szerint nyelvtanulásra is viszonylag sokan adják majd a fejüket, 38 százaléknyian továbbfejlesztik mostani tudásukat, 22 százaléknyian pedig belekezdenek egy új nyelv tanulásába.