2009.02.13. 15:35
Az MSZP-frakció felszabadítaná a vállalatközi készpénzforgalmat
Az MSZP országgyűlési frakciója törvénymódosítást kezdeményez, hogy megszűnjön az az előírás, amely szerint a vállalatok 250 ezer forint felett csak banki átutalással fizethetnek egymásnak - közölte Szanyi Tibor országgyűlési képviselő .pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szanyi Tibor a vállalatok és a bankok egymással szembeni - a világválság hatására bekövetkezett - bizalomvesztésével indokolta ezt a lépést. Mint mondta, a képviselőcsoport a pénzintézetekkel és a vállalkozásokkal egyeztetve és együttműködve szeretné elérni a készpénzforgalom csökkenését, illetve a feketegazdaság visszaszorítását, ami a tavaly ősszel elfogadott készpénzforgalmi korlátozás célja volt. Szanyi Tibor megfogalmazása szerint a bizalomvesztés miatt ma a készpénz az egyetlen forgalomképes értékpapír, ezért a jelenlegi korlátozás hátrányosan érinti a vállalatokat, különösen a kis- és középvállalkozásokat.
A pénzintézetektől azt várnák el, hogy végezzék el a terminálok szükséges technikai fejlesztését, és tanúsítsanak önmérsékletet a Nyugat-Európával összehasonlítva magas tranzakciós költségelemek tekintetében. Szeretnék, ha a vállalatok együttműködnének a feketegazdaság visszaszorításában, és kiszűrnék maguk közül azokat, akik akadályozzák ezt. A képviselő a szocialista frakció döntését ismertetve Barack Obama amerikai elnök szavait idézte, miszerint a világ megváltozott, nekünk is változnunk kell.
mti -->