2009.02.17. 14:35
Éhen halt a fogorvostól félő kislány
Éhen halt egy brit kislány, mert annyira rettegett a fogorvostól, hogy nem merte kinyitni a száját. Sophie Waller kálváriája egy kilazult tejfoggal kezdődött.
Nem akart fogorvoshoz menni, beszélni, enni, inni és aludni sem mert a félelemtől, szülei ezért kórházba vitték. Altatásos műtéttel kihúzták mind a nyolc tejfogát, de a cornwalli kislány az operáció után sem volt hajlandó kinyitni a száját, ezért egy darabig mesterségesen táplálták, aztán kivizsgálta egy pszichológus és végül haza bocsátották.
Miután állapota továbbra sem javult, szülei újra el akarták vinni a kórházba, onnan azonban átirányították őket a körzeti orvoshoz, aki viszont nem vette komolyan az esetet, Sophie pedig élete utolsó heteiben lefogyott 11 kilogrammot és 2005. december 2-án meghalt.
Az ügyben indított bírósági vizsgálat hétfőn kihirdetett eredménye szerint a nyolcéves kislány halálának közvetlen kiváltó oka veseelégtelenség volt. Valószínűleg egy olyan - vélhetően valamilyen trauma következményeképpen fellépő - viselkedési zavarban szenvedett, amely gyerekeknél az étel elutasítását váltja ki és teljes némaságot okoz, és esetenként még felkelni sem hajlandóak a betegek - írta a brit sajtó kedden.
Emma Carlyon, a vizsgálatot vezető bíró úgynevezett narratív ítéletet hozott, amely csupán bemutatja a halálozás körülményeit, és nem állapít meg személyi felelősséget. Az ítélet ismertetésekor a bíró hangsúlyozta, hogy Sophie életét meg lehetett volna menteni, az orvosok azonban csődöt mondtak, nem voltak képesek pontos diagnózist alkotni a kislány állapotáról.
A kórház bocsánatot kért a szülőktől. A gyógyintézet közleménye szerint "kommunikációs hiányosságok adódtak", és a tragikus eset miatt az érintett hatóságoknál felülvizsgálják a vonatkozó szabályokat. "Így remélhetőleg sikerül majd más gyerekek életét megmenteni" - áll a közleményben.