Hírek

2009.02.06. 15:36

Eltemették Tasnádi Pétert

Családtagok, barátok, kollégák, valamint tisztelők százai kísérték utolsó útjára Tasnádi Pétert, Pécs polgármesterét, szocialista országgyűlési képviselőt a baranyai megyeszékhelyen pénteken.

bama.hu

Több mint ötezren vettek búcsút Tasnádi Pétertől, a város polgármesterétől, akit a pécsi köztemetőben egy óra után néhány perccel helyeztek örök nyugalomra. A ravatalánál már délelőtt 11 órától leróhatták kegyeletüket a polgárok: közvetlen munkatársai, képviselőtársai, politikusok, közéleti emberek, köztük Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A ravatalnál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök búcsúztatta az elhunytat a Magyar Köztársaság kormánya nevében, elköszönt tőle Tóth Bertalan alpolgármester, majd pedig a családtag, Verle Zoltán unokatestvér imádkozott Tasnádi Péter lelki üdvéért és a városért. A sírnál a történelmi egyházak képviselői búcsúztak: Mayer Mihály katolikus megyéspüspök, Peterdi Dániel, a Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspökhelyettese, Schönberger András   főrabbi és Németh Zoltán evangélikus lelkész.

Az elhunyttól a Magyar Köztársaság és az Országgyűlés nevében búcsúzó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: Tasnádi Péter ereje az alázatában, jámborságában rejlett. Olyan „normális, rendes, tisztességes jó ember” volt, akikre igen nagy szükség van. Tasnádi Péter életének 53. évében, súlyos betegségben január 27-én hunyt el. A politikus tavaly májusban jelentette be, hogy daganatos betegségben szenved.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kpi.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
A KPI kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva