2009.02.12. 17:35
Még egy hónapig biztosan rács mögött marad Hunvald György
Bűnismétlés veszélyére hivatkozva harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét
„Bűnismétlés veszélyére hivatkozva harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét” – jelentette be tegnap Fazekas Géza. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint az eljáró bíró úgy ítélte meg: megalapozott a gyanú, hogy Hunvald György hétrendbeli csalást követett el és további kétrendbeli csalást kísérelt meg.
A gyanú szerint az előző ciklusban az önkormányzati ingatlaneladások kapcsán bűnszervezetet alkotva követett el bűncselekményeket – csalást, okirat-hamisítást és kötelességszegést – az eladásokat előterjesztő gazdasági bizottság SZDSZ-es elnöke, Gál György, az ötletgazda vállalkozó, az önkormányzat lakásépítő cégének korábbi résztulajdonosa, valamint az ingatlanokra a piacinál alacsonyabb árat meghatározó értékbecslő.
A gyanú szerint mindebben bűnsegéd volt a polgármester. A polgármester tagadja bűnösségét. A nyomozás eddigi adatai szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnak összesen mintegy 970 millió forint kárt okoztak, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.