2009.02.25. 17:30
Mutyizásokról, fekete pénzekről beszélt Zuschlag
"Magyarországon általános gyakorlat, hogy adományozók zsebből támogatják a pártokat. Emiatt a legális, és nyilvános „A” kasszák mellett úgynevezett titkos „B” kasszát is működtetnek a pártszervezetek" – mondta el ma délelőtt Zuschlag János a Bács-Kiskun megyei bíróságon.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Zuschlag arról is beszámolt, hogy például a kiskunhalasi MSZP pártszervezet hivatalosan havonta 100 ezer forintot kapott a pártközponttól.
[/caption]Vallomásában Zushlag János szerdán délelőtt arról is beszélt, hogy a vállalkozók és az állami cégek egy része nem csak közvetlenül pénzzel, hanem bújtatott állásokkal is támogatják a nekik szimpatikus politikai oldalt, illetve a kormányon lévő pártot.
Erre példát is mondott Zuschlag. Állítása szerint a per harmadrendű vádlottját, a kiskunhalasi fizető pincérből Bács-Kiskun megyei szocialista pártvezetővé lett – letartóztatásakor például a megyei közgyűlés MSZP-s tagja volt – Katus Ferencet egy időben a Bácsalmási Agráripari Rt.-nél alkalmazták bújtatott állásban. Majd a kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Rt.-nél lett vezérigazgatói tanácsadó. Az állása formális volt, dolgoznia nem kellett, a cégektől kapta a fizetését, de valójában pártügyeket intézett. Így hivatalosan nem volt Katus a szocialista párt kiskunhalasi hivatalvezetője, „csupán” társadalmi munkában, ingyen látta el ezt a feladatot.
Zuschlag arról is beszámolt, hogy például a kiskunhalasi MSZP pártszervezet hivatalosan havonta 100 ezer forintot kapott a pártközponttól. Szerinte ez semmire sem elég. A pártalapszervezet havi kiadása ugyanis ténylegesen 500-700 ezer forint volt. Egy választási kampányra pedig hivatalosan 500 ezret fordíthatnak, noha reálisan egy kiskunhalasi országgyűlési kampány ennek a tízszeresébe, azaz 5 millió forintba került.
A zsebbe történt támogatások miatt fordulhatott elő például az – ismertette Zuschlag -, hogy a 2006-os helyhatósági választások előtt 2 millió forintnyi „plusszal” rendelkeztek a halasi szervezet számláján. Olyan plusszal, ami hivatalosan nem létezett. Ezért az javasolta Katusnak, hogy ezt az összeget egyszerűen vegyék le a számláról, és „feketén” használják el. Zuschlag állítása szerint a 2 milliót a kiskunhalasi választási kampányra fordították.