2009.02.27. 15:35
Nem demonstrálhattak malaccal Egerben
Nem demonstrálhatott malaccal az egri megyeháza előtt pénteken a magát Egri Forradalmi Emlékbizottságnak (EFE) nevező csoport elnöke; Szíki Károlyt ettől határozatban tiltotta el a település jegyzője.
„Eltiltom (...) attól, hogy a 2009. február 27-én 08.30 órakor a Heves Megyei Önkormányzat Eger, Kossuth u. 9. sz. alatti épülete elé tervezett sajtótájékoztatón közterületen sertést állítson ki, illetve helyezzen el” - olvasható az Estefán Géza által jegyzett határozatban. A határozatot a megyeháza elé meghirdetett sajtótájékoztatóval egybekötött demonstráció helyszínén az aljegyző adta át Szíki Károlynak, aki ezután elszállította az állatot. A jegyző felidézi, hogy a bejelentésből kiderül, a demonstrálók "malacot kívánnak kiállítani az alábbi megjegyzéssel: „utolsó útjára kísérjük a történelmi malacot”.
A csütörtöki egri közgyűlésen Botka Tímea, a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elnöke az állatvédelmi törvényre hivatkozva a város jegyzőjének intézkedését kérte. A jegyző megállapította, hogy a tervezett cselekmény az állatvédelmi törvénnyel ellentétes. Az eredetileg színművészként dolgozó Szíki Károly az EFE vezetőjeként egyik legfőbb ellenzője az egri kórház funkcionális privatizációjának, több demonstrációt szervezett már a szocialista többségű megyei önkormányzat döntése ellen. Egyszer malacot engedett szabadjára a megyegyűlés ülésén, mivel szerinte „disznó döntés született”.