2009.02.25. 11:47
Nem voltam végig bejelentve a korábbi munkahelyemen
Olvasónk a felmondásakor tudta meg, hogy főnöke ki-bejelentgette a cégből, amíg hét évig egyfolytában dolgozott. Az úr fél, hogy nem lesz meg a kötelező munkaviszonya.
Sürgősen lépnünk kell jogaink védelmében, különben később alaposan pórul járhatunk. Például akkor, amikor elérjük a nyugdíjkorhatárt, és azzal kell szembenéznünk, hogy hiába, mert nincs meg a nyugdíjazáshoz kellő, munkában eltöltött időnk. Azért is fontos, hogy minél hamarabb intézkedjünk, mert a fenti jogtalanságnak elévülési ideje van. Tíz év múlva például már nem tehetünk semmit azért, hogy orvosoljuk a jogainkon esett sérelmet.
Kétféle pert is indíthat a kedves olvasó. Az egyik munkajogi, ekkor a Munkaügyi Bírósághoz kell fordulni. Azt elérendő, hogy állapítsák meg: ő a hét évet becsülettel végigdolgozta a munkáltató kötelékében. A másik polgári kártérítési per lehet. Ennek során kártérítést követelhet a sértett azért, mert a „kijelentgetések” alatt nem fizették utána a járulákokat. (A munkáltató nyilván emiatt agyalta ki ezt: a dolgozó bőrén akart spórolni.)
Mielőtt azonban bármelyik bírósághoz fordulunk, feltétlenül keressük meg az ilyen ügyekben illetékes szervet – tanácsolták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Ez az állami szerv a társadalombiztosítás. Megtörténhet, hogy ők saját hatáskörükben elintézik a problémát, és akkor nekünk nem kell bíróságra szaladgálnunk. A folyamatos munkaviszonyt tartalmazó szerződés alapján kötelezhetik a munkáltatót, hogy az elmaradt összegeket fizesse be. És még tetemes bírságot is kiszabhatnak rá.
Az úr, akin a sérelem esett, több mint negyvenéves, mégis hajlik rá, hogy annyiban hagyja a dolgot. Ne tegye. Az idő múlik, és tétlenségét később alaposan megbánhatja.