2009.02.24. 14:10
Országos roma megemlékezést hirdet az OCÖ elnöke
Közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre kéri szerdán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke Magyarország minden jóérzésű állampolgárát, és cigány kisebbségi önkormányzati vezetőit, hogy így adózzanak a tatárszentgyörgyi brutális gyilkosság áldozatainak emléke előtt.
Kolompár Orbán az MTI-nek kedden azt mondta: Budapesten, az OCÖ Dohány utcai székházába szerdára meghívja a roma értelmiségieket, hogy az utóbbi hónapok, hetek cigányellenes megnyilvánulásai ellen közös álláspontot alakítsanak ki, valamint értékeljék a kialakult helyzetet. Az OCÖ elnöke azt mondta: arra kéri a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetőit, és az erőszakot elutasító, jóérzésű állampolgárokat, hogy településükön, az érdekképviseletek irodái előtt szerdán 16 órakor gyújtsanak gyertyát és mondjanak egy imát a hétfő hajnali tatárszentgyörgyi támadásban életét vesztett négyéves kisfiú és édesapja emlékére, és emlékezzenek meg a tavaly novemberi nagycsécsi és pécsi támadás két-két szintén roma áldozatáról is. Hozzátette, ugyanekkor az OCÖ székháza előtt tartják a fővárosi megemlékezést, így egy időpontban az ország közösen fog emlékezni, és elutasítani ilyen brutális, embertelen gaztettet.
Kolompár Orbán az MTI-vel közölte: az Országos Cigány Önkormányzat saját halottjának tekinti a tatárszentgyörgyi támadás áldozatait, a temetésről később intézkednek. A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) kedd estétől másnap hajnalig Tatárszentgyörgyön, a gyilkosság helyszínén tart közös megemlékezést, és azt kéri "a magyar társadalom együttérző tagjaitól": 20 órakor gyújtsanak egy gyertyát a meggyilkolt apa és gyermeke emlékére.
A Pest megyei település cigánytelepén, az utca utolsóházában hétfőre virradóra történt a brutális bűncselekmény, amelyben egy kisfiút és édesapját ismeretlenek agyonlőtték, házuk eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt, majd teljesen kiégett. A támadás során egy 3 és egy 6 éves gyermek szintén megsérült, őket édesanyjukkal a mentők Budapestre szállították kórházba. A rendőrség 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben.
mti -->