2009.02.23. 18:29
Rendőröket is kihallgattak a Cozma-ügyben
A rendőrség állományába tartozókat hallgattak ki tanúként a veszprémi gyilkosság ügyében, azzal kapcsolatban, hogy voltak-e rendőrök a bűncselekmény idején a Patrióta bárban.
„Arról van információm, hogy a kihallgatott, több mint 70 tanú között vannak a rendőrség állományába tartozó tanúk is, tehát a bárban tartózkodó személyek, mint szóba jöhető tanúk között az eljárás kezdeti szakaszában már felmerültek olyan személyek, akik a rendőrség állományába tartoznak” – mondta az országos rendőrfőkapitány.
Bencze József szerint is tisztázni kell, hogy voltak-e a helyszínen rendőrök, akár szolgálaton kívüliek is, ezért vizsgálatot rendelt el, amely várhatóan a héten lezárul. Szólt arról is, hogy ilyen esetekben a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli, de a személyi felelősséget firtató kérdésre annyit mondott: a vizsgálat eredményének birtokában „annak megfelelő intézkedést” tesz. A nyári siófoki felvonulás ügyében elrendelt belső vizsgálat ugyancsak a héten várható.
É. S. -->