2009.02.10. 15:34
Tíz évet kapott a pedofil tanár
Tíz év fegyházra ítélte első fokon a Szarvasi Városi Bíróság azt a tanárt, aki még 2007 nyarán két, még gyermekkorú fiú diákjával fajtalankodott.
A férfit mellékbüntetésként örökre eltiltották hivatása gyakorlásától és 8 évre a közügyektől is eltiltották. A férfi ügyvédje felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Ahogy azt korábban hírül adtuk, egy szarvasi pedagógust azzal vádoltak meg, hogy megrontotta két, 14 év alatti diákját. A pedagógust 2007-ben felfüggesztették állásából.
A tanár 2007 nyarán, Szlovákiában egy kiránduláson rontotta meg egyik fiú tanítványát, akivel három alkalommal fajtalankodott. A méhészkedéssel is foglalkozó férfi másik tanítványát egy méhésztelepen vette rá fajtalankodásra. A fiú azonban otthon mindent elmondott szüleinek, így derültek ki a történtek.