2009.02.20. 09:30
Újabb miniszteri Audi „a takarékosság jegyében” ?
Új Audi 6-os személygépkocsival jár Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter, amelyet azt követően szereztek be, hogy Gyurcsány Ferenc takarékosságra szólította fel a minisztériumokat a válság kapcsán - írja a Blikk.
A lap pénteki számában azt írják, az autó alapára 15 millió forint, 3000 köbcentis és 176 lóerős. A miniszteri autót bérli az állam, a lap becslése szerint havi 1,5 millió forintért. A minisztérium a Blikk-kel közölte, hogy az előző miniszter, Szabó Pál megvásárolta hivatali gépkocsiját, amelyet még a Magyar Postától hozott magával, és a tárcánál nem volt megfelelő kategóriájú autó, ezért kellett ilyet beszerezni, miután Molnár Csaba tavaly december 1-jén hivatalba lépett.
A Blikk emlékeztet arra, hogy miután Veres János pénzügyminiszter gépkocsibeszerzése is „nagy felháborodást váltott ki”, a miniszterelnök úgy nyilatkozott: érti a kapott kritikát.