Végképp eltussolni

Eastwood filmjei bűzlenek a valóságtól: nem heroizál, nem démonizál, nem akarja mindenáron a tipikusat megmutatni.  Persze, mondhatjuk, könnyű helyzetben van: sok van mi borzalmas, de az embernél semmi sem borzalmasabb, az élet a legmerészebb forgatókönyvírók perverzióit is felülírja. Eastwood az Elcserélt életekben a húszas évek Amerikájába viszi a nézőjét. A rendőrség korrupt, emberek tűnnek el a sivatagban, az újságírók azt írják, amit diktálnak nekik.

Amikor az egyedül élő Christine (Angelina Jolie) kisfia eltűnik, a rendőrség meglátja a tragédiában PR-lehetőséget: a gyereket elő kell keríteni. Waltert végül megtalálják, igaz, némileg összement, ráadásul valaki körül is metélte. Az anya hiába győzködi a rend őreit, hogy találják meg az igazi Waltert, nem hisznek neki. El akarják tussolni a bakit. Amikor Christine elhatározza, hogy a nyilvánossághoz fordul, a rendőrkapitány a pszichiátriára záratja az anyát.

R.: Clint EastwoodEastwood nem kapkodta el a sztorit, két és fél órában a tragédia minden kis részletét megismerteti, a manipulációt, a korrupciót, a kegyetlenséget és persze az anyai szeretetet. A néző meg küzdhet egyedül a mozi sötétjében a tehetetlenség érzetével. Az Elcserélt életek mégsem az igazságról, vagy a bűn megtorlásáról szól. Sokkal inkább arról, hogy az igazság győzelme mindig csak pürrhoszi lehet.

Mindehhez remek korfestő képeket látunk, bravúros érzékkel megválasztott drámai csomópontokat és néhány nagy színészi villanást. Senki sem zsonglőrködik, nincsenek agyonmagyarázott szimbólumok, a történet teszi a dolgát: a jellemek torzulnak, nemesednek, olykor meg kifordulnak önmagukból, mint a cukorkás papír.

Mézes Gergely Elcserélt életek (Amerikai filmdráma, 140 perc, 2008 – UIP-Duna Film)

R.: Clint Eastwood -->