2009.02.19. 17:41
Visszavárják az árván maradt Oscar-szobrokat
Szerződésben kötelezné az Oscar-díjra jelölteket az amerikai filmakadémia arra, hogy nem bocsátják áruba szobrocskájukat anélkül, hogy először fel ne ajánlanák megvételre egy dollárért az akadémiának.
Ennek már 1951 óta így kellene történnie, akkor kezdett ugyanis az akadémia aggódni amiatt, hogy a díjak egy részét jó pénzért áruba bocsátják. Eddig azonban egyetlen egyet sem ajánlottak fel tulajdonosaik az intézménynek jelképes egy dollárért. Mégis megtörténik, hogy az Oscar-szobrok hazatalálnak.
„Meglehetősen rendszeresen előfordul, hogy ránk hagynak egy-egy szobrocskát, úgy évente kettőt” - mondja Bruce Davis, az intézmény vezérigazgatója. „Olyan díjazottak, akiknek nincs megfelelő örökösük, vagy olyanok, akik egyszerűen csak nem szeretnék, hogy haláluk után méltatlan sorsra jusson Oscar-díjuk” - magyarázza. Jelenleg mintegy száz Oscar-szobor van a filmakadémia birtokában.
Díjazottaktól, örökösöktől kerültek vissza, vagy olyanoktól, akik azért vették meg őket első tulajdonosuktól, hogy visszajuttassák az akadémiához. Utóbbiak közé tartozik például Steven Spielberg, aki Clark Gable-től és Bette Davistől vásárolt - még 1951 előtt odaítélt - szobrocskát.