2009.02.05. 18:55
Zárlatos vezeték miatt késnek a vonatok Budapest és Szolnok között
Húsz-negyven percet késnek a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon közlekedő vonatok csütörtök délután egy zárlatos felső vezeték miatt - közölte a MÁV Zrt. szóvivője.
Sigulinszki Tibor elmondta, hogy Maglód és Rákoshegy között egyelőre ismeretlen okból folyamatosan zárlat keletkezik a vasúti felső vezetékben. Emiatt az egyik vágányon nem járnak a vonatok, a másik vágányon pedig váltakozó irányban közlekednek - tette hozzá. Közölte, hogy a szerelvények átlagosan 20-40 perces késéssel járnak, de az a Budapest felé közlekedő vonat, amely belefutott a műszaki hibába, mintegy két órát vesztegelt a síneken. A szóvivő elmondta, hogy a MÁV szakemberei dolgoznak a hiba kijavításán, de annak időpontját nem tudta megmondani.