2009.03.05. 09:49
IMF: válság a világ legszegényebb országait is elérte
A világ legszegényebb térségeit is elérte a pénzügyi és gazdasági válság, emiatt 22 országnak összesen legalább 25 milliárd dolláros pótlólagos hitelcsomagra lehet szüksége még 2009 folyamán
A világ legszegényebb térségeit is elérte a pénzügyi és gazdasági válság, emiatt 22 országnak összesen legalább 25 milliárd dolláros pótlólagos hitelcsomagra lehet szüksége még 2009 folyamán – közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az összeg azonban akár 140 milliárdra is felmehet, ha a globális környezet drasztikusan tovább romlik - írta a Világgazdaság.
Ez a válság harmadik hulláma – közölte Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója Washingtonban, arra utalva, hogy a pénzügyi szférából kiindult krízis immár megérkezett a lakossági fogyasztás világába is. Hozzátette: arra számít, hogy még több ország fordul rendkívüli hitelért az IMF-hez, az ilyen megállapodással már rendelkező államok pedig növelni szeretnék majd a lehívható összeget.
Az IMF szerint a fejlődő világ legsebezhetőbb 38 államának a legrosszabb esetben összesen 216 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-hiánya finanszírozását kell megoldania. Huszonkét országban a devizatartalékok szintje a minimálisan elvárt háromhavi importérték alá esik a közeljövőben, ami miatt elkerülhetetlennek látszik a valutaalap beavatkozása.
A problémák oka a legszegényebb országokban az export drámai visszaesése, illetve az USA-ban és Európában dolgozó vendégmunkások hazautalásainak elapadása.