2009.03.03. 18:36
KDNP: A magzat is örököljön
Az MSZP azt javasolja, hogy egy házaspár egyik tagjának halála esetén – ha nincs gyermekük – ne csak az életben maradt házastárs, hanem az elhunyt szülei is örököljenek – mondta tegnap Szabó Éva, a párt képviselője az új polgári törvénykönyv (Ptk.) keddi részletes vitájában, az Országgyűlésben.
A jelenlegi szabályozás szerint, ha az örökhagyónak nincs leszármazottja, egyedüli törvényes örököse a házastársa. A szocialisták ezen úgy változtatnának, hogy ha a házaspárnak nincs gyermeke, akkor az életben maradt házastárs örökölné a lakást, a berendezési és felszerelési tárgyakat, az egyéb hagyaték felét, a másik felét pedig az elhunyt szülei örökölnék, fejenként egyenlő arányban. A szülő, illetve szülők halála esetén a házastársra szállna a vagyon.
A KDNP problémásnak tartja ezt a változtatást. Salamon László szerint bizonyos változtatások indokoltak lehetnek, azonban figyelembe kell venni, hogy a lakosság fejében erőteljesen élnek a tradicionális öröklési szabályok. Megjegyezte, hogy problémás a berendezési és felszerelési tárgy fogalma; ha ez nincs jól megoldva, jogbizonytalanságot teremthet. A KDNP módosító javaslatban indítványozza, hogy a magzat öröklési jogát is tartalmazza az új Ptk.