2009.03.29. 10:03
Marosi Ádám bronzérmes lett a mexikóvárosi öttusa Világkupán
Marosi Ádám a harmadik helyen végzett az öttusázók idei első Világkupa-versenyén, Mexikóvárosban.
Győzött a lengyel Marcin Horbacz, míg az ezüstérem a mexikói Oscar Sotónak jutott. A mezőny másik magyarja, Kasza Róbert 26. lett. A férfiak versenyében 20 ország 56 öttusázója vett részt, a selejtező két csoportban zajlott, mindegyikből az első 18 jutott a szombati fináléba. A nemzetközi szövetség honlapja alapján Marosi a közepes vívás után remek úszással jelentősen javított helyzetén, majd jól lovagolt, a lövészettel kombinált futásban pedig ismét meggyőző teljesítményt nyújtott.
A duplaszámnak a 12. pozícióból vágott neki, végül harmadikként futott a célba. Kasza vívásban és úszásban Marosiéhoz hasonló produkciót nyújtott, attól alig elmaradva, a lovaglásban és a befejezésnél azonban már nem sikerült követnie csapattársát. A mexikóvárosi volt az első kiemelt verseny az óta, hogy tavaly novemberben szabálymódosítás történt. A jelenlegi formában a futást és a lövészetet egyszerre bonyolítják le.