2009.03.09. 21:38
Válság: húszezer hazai álláshely már elbukott
Februárban 63 cég tett csoportos létszám-leépítési bejelentést, ez összesen 4850 főt érint. Ezzel október óta már közel húszezer dolgozó tervezett elbocsátását jelentették be a vállalatok a munkaügyi szervezethez – derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból.
Ez több mint kétszerese az előző év hasonló időszakában megfigyeltnek. Közben egy hónap alatt 6,7 százalékkal emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma. Február zárónapján 543 ezren voltak, ez 14 százalékos emelkedés az előző esztendő azonos időszakához képest - írja a Világgazdaság.
A csoportos létszámleépítésről szóló bejelentést tevő munkáltatók száma valamelyest növekedett januárhoz viszonyítva, a múlt év februárjával összehasonlítva pedig több mint duplájára emelkedett.
Ami az ágazati megoszlást illeti, továbbra is a feldolgozóipart viseli meg leginkább a válság. Ebből a szektorból jelentették ugyanis a csoportos elbocsátások 74 százalékát a múlt hónapban. Az ágazat gyakorlatilag a krízis kezdete óta komoly bajban van: az október óta tartó időszakban a feldolgozóiparban megszüntetett munkahelyek aránya az összes bejelentésen belül 72 százalékot tett ki, ez 14 155 munkahelyet jelent. Ezen belül elsősorban a járműgyártás vertikumához tartozó feldolgozóipari ágazatokban működő cégek kényszerültek nagy számban állások megszüntetésére.
A Világgazdaság cikke teljes terjedelemben itt olvasható