2009.04.01. 07:23
Mától több mint 300 közmunkás kezd dolgozni a kórházakban
Valamelyest enyhülhet az egészségügy több ágazatában már kritikussá váló nővérhiány, mától ugyanis 334 közmunkás kezdi el tevékenységét a kórházakban.
Fizetésük 339 millió forintos forrását december végéig a Közmunka Tanács (KT) folyósítja, a közülük ápolóképzésre jelentkezők képzési költségeit az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) állja – tudta meg a Világgazdaság Bálint Attilától, a munkaügyi minisztérium szakmai főtanácsadójától.
Eredetileg egymilliárd forintot szánt a KT az ápoló-utánpótlás segítésére, az OFA pedig 400 milliót a képzésre, ugyanis 800 jelentkezővel számoltak. Igaz, a 334 jelentkező sem kevés, évente ugyanis nagyjából ennyien végeznek ápolóként a magyar iskolákban, vagyis ha folyamatosan meghirdetnék a pályázatot, pár év alatt meg lehetne állítani a vészes szakdolgozóhiányt. Nem véletlen, hogy a tárcánál is azt fontolgatják: a föl nem használt összegre az év második felében újabb pályázatot írnak ki. Azt tervezik, hogy kiterjesztik a programot a járóbeteg-szakellátásra is.
A Világgazdaság cikk teljes terjedelemben itt olvasható