2009.04.14. 13:21
Több millió robbanásveszélyes Senseo kávéfőzőt hív vissza a Philips
A Philips ma 59 millió eurós veszteséget jelentett be az első negyedévre. A holland cég egyúttal közölte: több millió, az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban és Németországban értékesített Senseo kávéfőzőt hív vissza, mivel azok veszélyesek lehetnek.
A Philips 30 millió eurós keretet különített el a hibás Senseo kávéfőzők javítására, mivel azok – idézi a cég közlését az AP – bizonyos körülmények között felrobbanhatnak, bár ennek az esélye a Philips szerint egy a hárommillióhoz.
Arent Jan Hesselink szóvivő tájékoztatása szerint a 2006 és 2008 között az említett országokban eladott kávéfőzők esetében a vízkőképződés és a kávé átszűrésekor keletkező hirtelen nyomásváltozás robbanást idézhet elő.
A vállalat a mai közlés szerint elsősorban a fogyasztói elektronika terén teljesített gyengén: 25 százalékos csökkenést könyvelt el az első negyedévben. Szintén jelentős, 19 százalékos visszaesést tapasztaltak a világítástechnikai ágazatban, míg az egészségügyi ágazat csak kisebb, 2 százalékos mínuszt szenvedett el. Gerard Kleisterlee vezérigazgató szerint a Philips nem számít javulásra a második negyedévben sem.