2009.04.24. 07:41
Vannak azért még cégek, akik elbocsátás helyett felvesznek
A válság közepette is akadnak olyan cégek, amelyek új munkahelyeket tudnak teremteni.
A Tesco például a napokban közölte, hogy világszerte 26 ezer új állást hoz létre, mivel csaknem egymillió négyzetméternyi összterületű új üzletet kíván nyitni. A hipermarketek azért tudnak most is nagy ütemben új alkalmazottakat felvenni, mert a válság az élelmiszer-kereskedelmet viszonylag kevéssé érinti. Másrészt pedig azért, mert világszerte folytatódik a nagy üzletláncok térnyerése a kisebb boltok rovására.
Egy másik nagy munkahely-teremtő ágazat az energiaipar, ám tömegesen jönnek létre új állások a számítástechnika vagy a távközlés gyorsan fejlődő területein is. Mindezek dacára a világon ezekben a hónapokban sokkal jellemzőbbek az elbocsátások, mint a létszámbővítések – az új munkaerőt felvevő cégek inkább a szabályt erősítő kivételnek számítanak.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható