2009.05.20. 13:11
A Jézuska gazdasági fellendülést hoz karácsonyra?
Karácsonyra vége lesz a brit recessziónak, mondta szerdán megjelent nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, kitartva a brit jegybankénál és a Nemzetközi Valutaalapénál (IMF) jóval derűlátóbb saját előrejelzése mellett.
Alistair Darling a The Timesnak nyilatkozott, és azt mondta, nem változtatja meg az idei pénzügyi év költségvetési tervezetébe beállított prognózisát, és változatlanul bízik abban, hogy az év végére a brit gazdaság ismét növekedésnek indul.
Darling a költségvetésben a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékos idei egész évi csökkenését jósolta, azzal, hogy jövőre már 1,25 százalékos növekedés lesz.
Az IMF azonban még 2010-ben is 0,4 százalékos brit visszaesést vár, a Bank of England legutóbbi inflációs jelentésében pedig teljesen bizonytalannak nevezte a jövő évi fellendülés kilátásait.
A statisztikai hivatal minap közzétett előzetes hivatalos becslése szerint a brit GDP-érték az első negyedévben 1,9 százalékkal elmaradt a tavalyi utolsó három hónapban mért összkibocsátástól, és 4,1 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi első negyedévinél.
Elemzők előzetesen 1,5 százalék körüli negyedéves, illetve 3,7-3,8 százalékos éves visszaesést valószínűsítettek.
Mervyn King, a Bank of England kormányzója az új inflációs jelentést ismertető múlt heti londoni sajtótájékoztatóján a következő tizenkét hónap kilátásairól azt mondta: nem nagyobb annak az esélye, hogy 2010 közepén a jelenleginél magasabb lesz a brit gazdaság kibocsátása, mint annak, hogy alacsonyabb, vagyis ugyanannyi a valószínűsége e távlatban a növekedésnek, mint a folytatódó visszaesésnek.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!