2009.05.18. 18:05
A szocialisták felszólították Draskovicsot: Jobbik és Tettrekész ügyben vizsgálódjon
Az MSZP felszólítja Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, vizsgálja meg, hogy a Jobbik és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) között kötött megállapodás nem veszélyezteti-e az alkotmányosságot - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökségének tagja hétfőn az MTI-nek.
A kormánypárti politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy alapvetően a politikai együttműködés került előtérbe a két szervezet között, miközben azt az alkotmány tiltja. Az alaptörvény szerint a Magyar Honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak - idézi a távirati irodát a www.bama.hu.
Juhász Ferenc szerint ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy a Jobbik és TMRSZ megállapodása sérti az alkotmányos rendet, az igazságügyi miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket. Elmondta, ha vizsgálat nem tár fel jogsértést, akkor minden állampolgárnak figyelnie kell erre az együttműködésre, és az annak nyomán kialakuló eseményekre.
A politikus szerint egy normálisan működő demokráciában nincs abban semmi különös, hogy ha egy párt és egy szakszervezet együttműködési megállapodást köt. Hozzátette: a mostani helyzet attól különleges, hogy "egy, a törvényesség határait sokszor súroló, politikai értelemben rasszistának bélyegezhető erő köt megállapodást egy sok tekintetben hasonló elveket valló szakszervezettel". Ez veszélyes - vélekedett az elnökségi tag.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható