2009.05.19. 10:02
Csaba László: a kormányzat érzi, nem lesz hosszú az életű!
"A hétfőn módosított IMF-megállapodás azt a célt szolgálja, hogy a kormány egy választási kampányban visszavehessen a megszorításokból" - véli Csaba László. Az akadémikus szerint a politikai osztály tagjai és a piaci szereplők egyre inkább idén októberre várják az országgyűlési választásokat.
Csaba László az mfor-nak adott interjújában amellett, hogy "elemzők szerint tartható lenne a 2,9 százalékos hiánycél" kiemelte, a tervek szerint 4,5 százalékra megugró infláció szintén többletbevételt okozhat a költségvetésnek.
Szerinte a kormányzat érzi, "nem lesz hosszú az élete", "ilyen körülmények között pedig nem árt egy kis tartalék ugyebár". Úgy gondolja, a kormány biztosra akar játszani: ha mégis kisebb lesz a recesszió, akkor azt majd úgy állítják be, hogy az az ő hősies munkájuknak köszönhető. Szerinte a deficitcélemelés felelősséghárítás: a kormány lefedezi magát, hogy ne kelljen elvinnie a balhét.
A járulékcsökkentés és az ingatlanadó kacspán kiemelte: a közterhek átrendezésébe akkor lenne érdemes belefogni, ha az országnak több éves költségvetési pályája lenne.
A cikk teljes terjedelemben, valamint a kapcsolódó anyagok itt olvashatók!