2009.05.15. 13:20
Kósa: A Jobbik baromság, Mikolát meg mintha csak az MSZP küldte volna
Az egyházalapítást érintő jelenlegi törvényi szabályozás túl megengedő – fejtette ki a magát konzervatív-liberálisnak valló fideszes Kósa Lajos a Hit Gyülekezetéhez közelálló Hetek című hetilap rendezvényén – írja a hvg.hu
A Fidesz alelnöke elmondta: polgármesterként számos példát lát arra, hogy gazdasági társaságok a kedvezőbb adózás érdekében egyházzá alakulnak, a Hit Gyülekezetét ugyanakkor nem sorolja ezek közé. Debrecen polgármestere szerint a cigányság gondjainak megoldásában is az eddigieknél jóval nagyobb szerepet kell kapniuk az egyházaknak.
A politikusoknak pedig támogatniuk kell az ilyen szervezetek munkáját. Kósa élesen bírálta Mikola Istvánt, akiről úgy nyilatkozott, olyan „mintha az MSZP küldte volna a kampányunkra”.
Orbán: Jó esély van Magyarország megerősödésére!
Amennyiben sikeres és erős nemzetpolitikát akarunk megvalósítani, ahhoz egy erős anyaországra van szükség - mondta Orbán Viktor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács budapesti ülésén.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!