2009.05.02. 12:28
Leállította egyik üzemét a Borsodchem
Leállította egyik MDI üzemét a válság miatt a BorsodChem. A döntés nem végleges, csak "konzerválják" az üzemet - írja az Észak-Magyarország.
Pénzügyi szempontból ugyanis kedvezőbb, ha az egyik üzem teljes kapacitással működik, a másik pedig akkor kapcsolódik be a termelésbe, ha élénkül a felvevő piac. A BorsodChem illetékesei elmondták, nem tervezik, hogy bezárnának bármilyen termelői egységet.
A létszámleépítés felfüggesztése továbbra is érvényben van. A nyugdíjkorhatár közelében lévő munkatársaknak azonban felajánlották a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét. Ezzel mindeddig 148-an éltek. Februárban 550 dolgozó tervezett elbocsátását jelentette be a cég vezetése, később viszont egyeztettek a kormánnyal, és ennek értelmében felfüggesztették a döntés végrehajtását.
Az MDI egy kulcsfontosságú poliuretán alapanyag, amely kivételes szerepet játszik a BorsodChem jelenében és jövőjében egyaránt. A BorsodChem 1990-ben kezdte el az MDI gyártását első üzemével, majd 2006-ban belépett egy második világszínvonalú MDI termelőüzem is.