2009.05.27. 17:58
Szávay a Roland Garros harmadik fordulójában
A párizsi Roland Garros női egyesének második fordulójában a világranglista 31. helyén álló Szávay Ágnes fogadta a 49. helyen rangsorolt orosz Jelena Vesznyinát - írja az nso.hu.
Az orosz lány azonban nem igazolta az előzetes várakozásokat, Szávay könnyen vágott vissza a tavalyi miami torna elődöntőjében elszenvedett kudarcért - olvasható a portálon.
Ahogy két napja az első fordulóban, szerdán a másodikban is jól kezdett Szávay, hiszen azonnal elvette Vesznyina adogatását – igaz, „csak” az ötödik bréklabdáját használta ki, de a lényeg, hogy hamar lépéselőnybe került.
„Vesznyinának nem volt valami jó napja, sok könnyű labdát rontott, ingyen pontokat kaptam tőle. Az elején sikerült meglépnem, utána néhány szoros játékból én jöttem ki győztesen, és a végére teljesen szétesett a játéka, nekem pedig minden sikerült” – mondta Szávay a találkozót követően.
Szávay a második játszmát is brékkel kezdte, és saját szervajátékának abszolválása után azzal is folytatta: alig negyedóra után 3:0 állt az eredményjelzőn. A negyedik játék után pedig már csak idő kérdése volt, mikor nyeri meg Ági a találkozót.
Szávay a 61 perces meccs során végig keveset hibázott, éppen feleannyit, mint orosz ellenfele.
Szávay (magyar, 29.) – Vesznyina (orosz) 6:2, 6:0