2009.05.04. 09:36
Szélgenerátor működteti a mobil bázisállomást
Az ország első szélgenerátorral működtetett bázisállomását helyezte üzembe a Pannon a közelmúltban.
A Nógrád megyei Kállón egész évben megfelelőek a szélviszonyok, így a generátor az állomás energia-felhasználásának mintegy felét képes biztosítani. „Minden évben jelentős összegeket költünk arra, hogy a tevékenységünk során ne csak az irodai munkában, hanem a távközlési technológiában is megtaláljuk a fenntartható, környezetbarát megoldásokat – mondta el Dr. Drozdy Győző, a Pannon vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. – Az ország első szélgenerátoros bázisállomásának felállítása jól illeszkedik fenntarthatósági stratégiánkba, melynek a megújuló energiaforrások használata éppúgy része, mint az épülő új irodaházunkban alkalmazott környezetbarát technológiák.”
A Pannon 2000-ben alkalmazta először az ún. szabadlevegős (free cooling) megoldást az adóhelyiség hűtésére, mellyel jelentősen csökkentette a környezeti terhelést. 2008 augusztusában Baracskán üzembe helyezte első, napelemmel felszerelt bázisállomását. A cég azt vállalta, hogy 2011-ig 24 százalékkal csökkenti éves szén-dioxid kibocsátását, miközben tovább növeli a megújuló energiaforrások felhasználását.