2009.06.11. 14:41
A cégek 10 százaléka azt sem tudja, mennyivel tartoznak neki
A Coface Hungary megbízásából a Marketx Group felmérés keretében vizsgálta meg a hazai vállalkozások kockázatkezelési gyakorlatát. Eszerint egyre több céget érint létében is fenyegetően, hogy tartoznak neki, kintlévőségei időben és mennyiségben is mind kiterjedtebbek.
A hazai cégek hatvanöt százalékának van lejárt kintlévősége, valamint egy harmadának kintlévőségeinek mértéke meghaladja az ötven millió forintot - áll a Coface Hungary legfrissebb elemzésében.
A felmérésből kiderült, hogy a cégek közel tíz százalékának fogalma sincs arról, hogy milyen mértékű kintlévőséggel rendelkeznek. Dercze Zoltán, a Coface országigazgatója szerint azoknak a cégeknek, akiknek nincs megbízható nyilvántartása a vevőállományáról azokat sokszorosan sújthatja a vevőállomány minőségének romlása, már pedig mint azt az elmúlt hónapok mutatják olyanok is elbukhatnak, akikről azt soha nem feltételeztük.
A felmérés résztvevőinek hatvanöt százalékénak van egy évnél idősebb követelése, pedig statisztikai tény, hogy minél több idő telik el a követelés lejárta után, annál kisebb az esélye annak megtérülésére. Tapasztalatok szerint egy fél éve lejárt adósságnak már csak igen kis százalékát látják viszont a hitelezők. A megkérdezettek hetven százaléka a körbetartozás okát látja a késedelmes fizetésben, valamint az egyre súlysodó pénzügyi helyzetet okolják a nemfizetésért.
A romló fizetési morál és várhatóan emelkedő csődhányad nemcsak Magyarországra, hanem az egész közép-kelet-európai térségre jellemző lesz 2009-ben Magyarországon 2005–06 óta folyamatosan nő a fizetésképtelenségi eljárások száma. Az EU-tagországok között tulajdonképpen évek óta az élbolyban állunk ezen a területen. Dercze úgy véli, hogy az idei és a 2010-es év is mindenképpen problémás lesz a magyar vállalkozások szempontjából, hiszen csökken a világpiaci növekedés. A magyar export domináns része az EU-országokba irányul, azon belül is Németország a legnagyobb felvevőpiaca a magyar termékeknek. Ez további problémákat okoz, gyárak állnak le vagy csökkentik kapacitásukat, ami tovább gyűrűzik a beszállítóknál és hasonló folyamatot eredményez.