2009.06.24. 15:08
„Bőven kétszámjegyű lesz a munkanélküliség”
Magyarországon minden további megszorítás súlyosbítaná az egyébként is drámai mértékű recessziót, ezért a fiskális konszolidáció sikere azon fog múlni, hogy sikerül-e betartani a már elhatározott kiadási plafonokat - figyelmeztet az OECD.
A világgazdasági előrejelzés az idei évre 6,1, 2010-re pedig 2,2 százalékos GDP-csökkenést és mindkét esztendőre 4,2 százalékos deficitet jósol hazánk számára.
A munkanélküliséget bőven kétszámjegyű tartományba várják a szakértők, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg számottevően javulhat.
A jelentés szerint a fiskális konszolidáció végrehajtása erősíteni fogja a befektetői bizalmat, lehetőséget teremt a monetáris politika lazítására, és - a közvetlentől a közvetett adóztatás felé való elmozdulással társulva - növeli a magyar gazdaság növekedési potenciálját.
Az OECD mai jelentése szerint a globális gazdasági válság folyamata lassan eléri a mélypontot, ugyanakkor a felépülés lassú lesz, ha a kormányok nem tesznek meg többet a bankok pénzügyi helyzetének tisztázása ügyében. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma közölte: tagországai 4,1 százalékos zsugorodásra számíthatnak, a helyzetet pedig csak a kormányzati élénkítő csomagok javítják.