2009.06.04. 11:56
Érdemes-e forinthitelre cserélni a devizakölcsönt?
Az elmúlt pár héten sokan fellélegeztek a forint árfolyamának jelentős erősödése miatt. A svájci frankban, euróban és más devizákban adósságot felhalmozók számára az árfolyamkockázat árnyoldalai az év elején váltak realitássá, mi több, teljességgel védtelennek bizonyultak azzal szemben.
Tavaly júliushoz viszonyítva idén márciusra 38 százalékkal emelkedett az euró árfolyama - míg akkor 229 forint volt egy euró, addig márciusra már a 316 Ft-os értéket is elérte! A svájci frank is hasonló mozgást mutatott; 141 forintról 215 forint fölé emelkedett.
Az elmúlt hetekben azonban a két szélsőérték közepére erősödött a forint, amely százalékpont tekintetében is igen jelentős javulást jelentett. Az adósok mindezt – a közben sok helyen megemelt kamatkondíciók mellett is – pozitív értelemben érezhették pénztárcájukon – írja a Reálszisztéma.
A cég szerint jól jártak, akik már korábban megpróbálták kedvezőbb feltételekkel nyújtott hitelekre átváltani devizaadósságaikat. A mostani forinterősödés lehetőséget biztosít azon adósoknak is, akik csak fontolgatják ezt, és a későbbiekben kiszámíthatóbb havi terheket és kedvezőbb konstrukciókat szeretnének. Sok esetben a hitelek átváltása azonnali változást jelenthet.