2009.06.03. 13:08
Ki hozta fel a Jobbikot? Összekapott az SZDSZ és az MDF
A két párt politikusai élő adásban vitatkoztak össze, mindkét parlamenti párt azzal vádolja a másikat, hogy tevékenységével a szélsőségek térnyerését segíti.
Súlyos hibát vétett az SZDSZ, amikor saját plakátjain szerepeltette a magyar szélsőjobbot, harmadik erővé emelve ezzel őket – fogalmazott Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője az ATV Jam című műsorában.
Ráadásul, tette hozzá, ezek után a liberálisok azt állítják, hogy aki a szélsőségek ellen akar szavazni, az szavazzon az SZDSZ-re. Kerék-Bárczy szerint azonban minden polgári pártnak fel kell lépnie a szélsőjobb ellen, ezt nem sajátíthatja ki az SZDSZ.
– AZ MDF politikai tanácsadói úgy tesznek, mintha nem látták volna az elmúlt három évet, amelynek során a Jobbik és a Magyar Gárda folyamatosan erősödött – reagált minderre John Emese, az SZDSZ ügyvivője.
A pártok vitájáról még itt olvashat!