2009.06.25. 07:43
„Nem fog ugyanazon a tortán osztozni” az MSZP és az MSZDP
Nem újítja meg az együttműködést az MSZP és az MSZDP, sőt egyre hidegebb köztük a viszony - értesült a Népszabadság.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt mondta: nem látja értelmét, hogy ugyanazon a tortán osztozzanak. Az lenne jó, ha az MSZDP is megtalálná azt az új közönséget, amit ők tudnának hozni vagy visszahozni a baloldalra. "Az egyszerű átüléseknek nincs hozadékuk, épp ellenkezőleg" - tette hozzá.
Az MSZP és az MSZDP is tagja a Szocialista Internacionálénak, s itthon is szorosan együttműködtek hosszú éveken keresztül. A Népszabadság forrásai szerint még a Fidesz-kormány idején Kapolyi László, az MSZDP elnöke felajánlotta az akkor még helyét kereső Gyurcsány Ferencnek, hogy vegyen részt az MSZDP megerősítésében. Gyurcsány azonban végül a szocialistákat választotta.
Korábban volt elképzelés arról, hogy önálló szociáldemokrata frakció alakuljon a parlamentben. Néhány képviselő átlépett volna a szocialista képviselőcsoportból, a két frakció pedig (mint a Fidesz-KDNP szövetség) egymást segítette volna. A szocialisták azonban nem fogadták el az elképzelést: ők az MSZP szétverését látták volna ebben, elsősorban a pártelnök Gyurcsány Ferenc.
A 2006-os választási győzelem éjszakáján pedig még maga Gyurcsány vetette fel Kapolyinak, hogy fűzzék szorosabbra a két párt közti viszonyt; igaz, Kapolyi már akkor közölte: fúzióról szó sem lehet. A két párt viszonya akkor vált feszültté, amikor egyre több szocialista politikus lépett át az MSZDP-be.
Ide klikkelve, megtudhatja, mely pártokkal lépne szövetségre az MSZDP a választási kampányban