2009.06.24. 07:58
Pokorni: A Fidesz köszöni szépen, jól áll
Az egyes szakterületeken is jelentősen behatárolja a lehetőségeket a gazdasági válság, de a krízis egyúttal megkönnyíti a változást - mondta a Fidesz alelnöke
A Fidesz köszöni szépen, jól áll a kormányzásra való felkészülésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt alelnöke, aki azonban hozzátette: a helyzet folyamatosan változik, és "mozgó célpontra" kell felkészülniük.
Pokorni Zoltán hozzátette: a legnehezebb helyzetben a Fidesz gazdaságpolitikusai vannak, akiknek nemcsak a gazdasági válságra, de a hét év alatt majdnem megháromszorozódott államadósságra is fel kell készülniük.
Ma gyökeresen más gazdasági helyzetben vagyunk, mint egy évvel ezelőtt, de a válság ki is nyit lehetőségeket - mondta a politikus, aki úgy véli: egy válság önmagában hordozza az indokot a változtatásokra.