2009.07.25. 10:20
Bajnai: nagyobb biztonságban a devizahitelesek
Az 1,7 millió devizahiteles családja most nagyobb biztonságban érezheti magát, mint száz nappal ezelőtt - nyilatkozta Bajnai Gordon miniszterelnök a Blikknek. A kormányfő szerint nincs garancia arra, hogy nem lesz újra 300 forint egy euró, ennek valódi a veszélye, bár erre csak egy rövidebb időszakra számít.
"A forint árfolyama negyven forintot erősödött, intézkedtünk, hogy aki ennek ellenére bajba kerül, annak két éves garanciát adjunk a lakáshitelére. Az önkormányzatoknak elővásárlási jogot adtunk a lakásokra, azzal a feltétellel, hogy a korábbi tulajdonosnak adják ki azt bérlésre. Nem voltak tömeges kilakoltatások és remélem már nem is lesznek" - emelte ki a lapnak Bajnai.
Bajnai szerint az utóbbi időszak kilakoltatásailért elsősorban felelős pénzügyi szolgáltatóknak, hitelközvetítőknek nincs rendben a működése, és a kormány a PSZÁF működésén és vezetésén éppen azért változtatott, hogy határozottabb legyen a fellépés. A kormányfő kiemelte: a felügyelet most már kétmilliárdos bírságot is kiszabhat, és fogyasztóvédelmi feladatokat is ellát.
"A törvénymódosítás illetve a megalkotandó magatartási kódex célja, hogy megakadályozzuk a bankok indokolatlan egyoldalú szerződésmódosításait" - nyilatkozta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke még hétfőn az MTI-nek.
A Központi Hitelinformációs Rendszer tegnap közzétett adatai szerint 716 ezerre nőtt a legalább 90 napos késéssel fizetők, a BAR listára felkerült lakossági hiteladósok száma. Ez 98 ezerrel több mint ahányan a tavaly év végén ezen a listán voltak. A lista azokat a magánszemélyeket tartalmazza, akiknek a minimálbért meghaladó 90 napon túli tartozásaik vannak.
A vállalkozásoknál valamivel kedvezőbb a helyzet, hiszen a tavalyi 460 ezerről 450 ezerre esett az adósok száma.
"A kormány nem engedheti, nem engedi meg, hogy tömegesen visszaéljenek egyesek a hitelfelvevők nehéz helyzetével. Azt azonban le kell szögezni: a felvett hiteleket minden esetben törleszteni kell" - fogalmazott Bajnai, aki azt hansúlyozta, hogy a kormány az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülteken segít.
"A válság kitörése óta eltelt 9 hónap éppen arra tanított meg mindannyiunkat, hogy nincsenek csodák. A nulla forintos önrésszel, nulla forintos kamatozással reklámozott hiteleknek megvan a böjtje. Ami elsőre olcsónak tűnik, az később nagyon drága lesz. A takarékosságra, a hosszú távú tervezésre kell, hogy megtanítsa Magyarországot, ami történt" - emelte ki a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint a magyar bankrendszer alapvetően jól kezelte a nemzetközi válságot, a magyar bankok stabilak, jó szakemberek vezetik őket, a tulajdonosaik elkötelezettek és így nem kellett őket megmenteni az adófizetők pénzéből, mint sok más országban.
"A bankok múlt héten beleegyeztek, hogy 2 hónapra felfüggesztik az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó törekvéseiket, addig pedig etikai kódexet, egy szabályrendszert dolgozunk ki velük közösen, ami védi az ügyfeleket. Itt a jó megállapodás nem az, amiben akár kormány, vagy akár bankok győznek, hanem az, aminek a banki ügyfelek, a magyar állampolgárok a nyertesei" - fogalmazott Bajnai.
Bajnai szerint Magyarország már túljutott a mélyponton, és 2-3 év múlva sokkal jobb lehet a helyzete.
Erről, a képviselői költségtérítésről, a bűnüldözésre szánt többletpénzekről itt olvashat.