2009.07.31. 14:00
Bocsánatot kértek a robbantásos videóért
A rendőrség az ügyben eredményes, elismerésre méltó, jó munkát végzett, de a pontatlan tájékoztatásért a minisztérium a közvélemény elnézését kéri – összegezte pénteken a Kormányszóvivői Iroda a Magyarok Nyilai terrorszervezet elfogása és Draskovics robbantásos videója körül kialakult helyzetet.
Mint az ismeretes, a múlt héten Draskovics Tibor, rendészeti miniszter által bemutatott, a Magyarok Nyilainak tulajdonított robbantásos videóról kiderült, hogy egy két évvel korábbi „diákcsíny” képei.
A Nemzeti Nyomozó Iroda és a miniszter hosszas tagadás és egymásra mutogatás után kénytelen volt elismerni, hogy a videó nem áll összefüggésben a terrorszervezet tevékenységével, de mint mondták, ez tulajdonképpen nem is lényeges, hiszen a szervezet lebuktatása már önmagában komoly és megkérdőjelezhetetlen eredmény.
A Fidesz és az SZDSZ Draskovics felelősségre vonását és leváltását követelte, a kormány azonban támogatásáról biztosította - az eset után egyébként nyaralni ment - rendészeti minisztert, és annak egyik beosztottját nevezte meg felelősként.
A Kormányszóvivői Iroda pénteken kiadott közleménye elismeri, hogy az ügy egyes részleteivel kapcsolatban valóban tisztázandó aggályok merültek fel, az így okozott „pontatlan tájékoztatásáért” a rendőrség és a minisztérium a közvélemény elnézését kéri.
A közlemény több, a jövőre nézve fontos tanulságot is levon az esetből, ezeket ide kattintva olvashatja el