2009.07.16. 16:48
Egyharmadával nőtt a közbeszerzések értéke
Magyarországon a tárgyalásos közbeszerzések értéke 43 százalékról 52 százalékra emelkedett, ami különösen az uniós támogatással megvalósuló beszerzéseknél veszélyes, mivel az EU nem pártolja a nem nyilvános tendereket a verseny esetleges sérülése miatt.
Egy harmadával nőtt közbeszerzések eljárások értéke 2009. első félévében, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva – közölte Berényi Lajos, a Közbeszerzési Tanács elnöke.
Idén januártól júliusig 752 milliárd forint értékű közbeszerzést hirdettek meg szinte ugyanannyi eljárás során, az egy ügyletre eső összeg 422,8 millió forintra növekedett.
Az értéknövekedés elsősorban az építési beruházások emelkedésének volt köszönhető, az összes közbeszerzés 46,6 százalékát kitéve, ami 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ez az arány a második félévben tovább gyarapodhat a kormány gazdaságélénkítő beruházásai miatt. A szolgáltatások aránya 36,4 százalék volt, ami 42 százalékos növekedést jelent. Az árubeszerzések összértéke több mint felével esett vissza, 16,7 százalékos részesedéssel.
Az ügyletek idei összegeit, valamint a Közbeszerzési Tanács elnökének gondolatait elolvashatja a Világgazdaság Online oldalán