2009.07.29. 09:54
Elviszi Esztergomból az Opel az Agila-utód gyártását
Nevet vált, és az egykori Wartburg-városba gurul az Opel minimodellje. Fejlesztés alatt álló harmadik generációs kisautóját már nem a Magyar Suzukinál, hanem az egykori Wartburg városában gyártatja majd az Opel.
Az Agilát leváltó, 2012-ben piacra kerülő City Opelt a tervek szerint az egykori Wartburg- városban, Eisenachban gyártják majd: a döntést motiválhatja, hogy a keleti tartományokban még mindig 30 százalékkal alacsonyabbak az órabérek, mint Németország nyugati felében.
Ezzel három év múlva elbúcsúzik Esztergomtól a General Motors, amely két éve még azt is felvetette, hogy az Opelek mellett Chevrolet márkájú miniket is gyártatna a Magyar Suzukival, amelynek így további kapacitásai szabadulnak fel. Három évig még biztosan Esztergomban marad az Agila - a terv évente 30-40 ezer darab gyártására szólt – írja a Népszabadság.
Némi gyógyír a magyar járműiparnak, hogy az Opel vélhetően következő tulajdonosa, a Magna már korábban jelezte, hogy bővítené a motorgyártást a GM szentgotthárdi üzemében. Az Opel Agila 3,5 méteres utódmodellje a dél-koreai GM- Daewoo vegyes vállalatnál fejlesztett új Chevrolet Matiz testvérmodellje lesz.