2009.07.03. 14:21
Évek óta nem volt ilyen rossz a kedvünk
A Forsense általános közérzetet mérő indexe továbbra is borúsnak mutatja az embereknek az ország helyzetével kapcsolatos véleményét.
Az elemzésből kiderül, hogy 2009. áprilisában az utóbbi öt év hangulati mélypontját értük el, azóta enyhe javulás tapasztalható. Az index értékében a legélesebb törésvonalat a korábbi évek adataihoz hasonlóan továbbra is a politikai pártokhoz való kötődés mutatja.
Pesszimista hangulat
A Forsense általános közérzetet mérő indexe továbbra is borúsnak mutatja az embereknek az ország helyzetével kapcsolatos véleményét. A 0-tól 100-ig terjedő skálán az év első felében a pontszámok 17 és 27 között ingadoztak. Januárban 27 pontról indult a mutató értéke, ami egyben az idei év eddigi csúcspontja is volt. Az azt követő hónapokban folyamatosan romlott a választópolgárok közérzete, és a 2009. áprilisi 17 pontos érték, az utóbbi öt év hangulati mélypontját mutatja.
Májustól enyhe javuló tendenciát figyelhetünk meg, így június hónapban 23 ponton állt az index. 2009 első felében a megkérdezettek több mint háromnegyede értékelte hármasnál rosszabbra a dolgok alakulását Magyarországon, és mindössze 2,5 százalékuk adott hármasnál jobb osztályzatot.
Romló közérzet az idősek és inaktívak körében
A félév folyamán a különböző társadalmi csoportok eltérően reagáltak az országban történtekre. 2009 januárjában az idősebbek az átlagnál optimistábbnak számítottak, júniusra azonban eltűnt a különbség a különböző korcsoportok indexpontszámai között. Az inaktívak esetében meg is fordult a trend, márciustól folyamatosan alacsonyabb pontszámot adtak az ország helyzetének értékelésekor, mint az aktívak.