2009.07.18. 17:39
Homok támadta meg a strandolókat
Már teljesen megnyugodtunk a kitisztult égbolt láttán, aztán a második hullámban érkező csapás mindenkit hazazavart a partról. A fény- és hangorgia technikai berendezéseit racsnis pántokkal rögzítették és befóliázták. Siófokot elverte az eső.
Tulajdonképp az egyedülálló fényjáték megvolt, csak nem mesterségesen, hanem a természet produkált hihetetlen színeket Siófokon. Mulder és Scully biztos fejvesztve kapkodott a naptár után, mert a jelenség a függetlenség napját is kenterbe verte.
Az első hullámban érezni lehetett a durvulást, de a nyugati szél csak a nadrágokat és a vizes törölközőket akarta letépni a strandolókról, már azokról, akik nem rohantak fejvesztve haza az első felborult söröspohár láttán.
Néhány másodperccel később minimum tíz fokot esett a levegő hőmérséklete, a szél felkavarta a homokot, aminek következtében a táskák szövetein át is egy merő kosz lett minden eszközünk. Beszélni sem volt ildomos, mert a fogak közé hamar bekerültek a homokszemcsék, a borostát egy konkrét menő afrikai szakállá alakította a természetes alapozás.
A bejegyzés itt folytatódik!