2009.07.29. 14:25
Összefogott a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Hosszú hónapok tárgyalásait követően megszületett az egyezség a Yahoo és a Microsoft között a kereső üzletágat illetően.
A korábbi informátori jelentések helyesnek bizonyultak: a Yahoo és a Microsoft végül megállapodásra jutott a keresési üzlet kapcsán – jelenti az AP.
Ennek eredményeképpen a Microsoft szabadon építheti ki kapcsolatait a világ második legnagyobb kereső motorjának felhasználóival. Redmond számára ez jelentős fegyver lehet a Google ellen vívott harcban.
A két vállalat másfél éve próbált megállapodásra jutni. Az üzlet körülményei egyelőre nem ismertek, de a Microsoft vélhetően mintegy 3 milliárd dollárért vásárolja meg a Yahoo keresési reklám üzletágát, a megállapodás szerint a két vállalat az elkövetkező években megosztja egymással jövedelmének egy részét. A Microsoft először a Yahoo egészét szerette volna megvásárolni egy 45 milliárd dolláros kivásárlási ajánlattal, amelyet azonban elhárított az internet vállalat.
Az ajánlat az elemzők szerint már ekkor is elsősorban a keresési marketing szolgáltatások megszerzéséről szólt. Idővel a két cég csöndes tárgyalássorozatba kezdett, miközben kölcsönösen tagadták, hogy továbbra is fennállna az érdeklődésük egymás iránt.
A helyzet most jelentősen változhat: ha a Microsoft nyélbe üti az üzletet, azzal megháromszorozhatja az amerikai keresési üzletágban birtokolt részesedését. Ennek jelentőségét növeli, hogy a Microsoft egy hónapja bemutatott saját keresőmotorja, a Bing egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a cégnek továbbra is jövedelmező forrásokat kell keresnie a szektorban