2009.07.30. 07:12
Vége a kétszámjegyű betéti kamatoknak
Most már nem múlik el nyom nélkül a lakossági betéti piacon a jegybanki kamatvágás, a hitelintézetek kivétel nélkül az elérhető hozamok érezhető mérséklődésére számítanak.
Bár 10 százalék feletti, akciós ajánlatot még mindig bőven találni, a két számjegyű csúcsajánlatok időszaka a bankok szerint lassan a végéhez ér.
Persze a verseny nem szűnik meg a piaci szereplők között, ám a száz bázispontos alapkamatvágás tükrében már rövid távon is legfeljebb 10-11 százalékos akciós kamatokra lehet számítani.
A Világgazdaságnak nyilatkozó bankok mindegyike megerősítette, hogy a jegybank hétfői és a várakozások szerinti augusztusi további kamatcsökkentése rövid időn belül megmutatkozik majd a lekötések után fizetett nyereségekben is - vagyis csökkentik betéti kamataikat.
A nem akciós, standard kamatok a legtöbb helyen már most is tíz százalék alatt vannak, aki a jelenlegi 8,5 százalékos irányadó ráta mellett még két számjegyű kamattal kötné le a pénzét, annak nagyon kell igyekeznie. A jelenlegi piaci kamatszint az alapkamat csökkenésével nem tartható hosszabb távon – mondják például a Raiffeisen Banknál, de Surányi Zoltán, a CIB Bank lakossági termékmenedzsere is úgy gondolja, hogy a hétfőihez hasonló mértékű kamatcsökkentést már nem lehet nem figyelembe venni a betéti kamatok tervezése során.
Azt a legnagyobb lakossági betéti állománnyal rendelkező bank, az OTP sem tagadta, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapkamat-csökkentése most olyan mértékű volt, amely már indokolttá teszi a banki kamatok felülvizsgálatát is. Hangsúlyozták viszont, hogy Nyári Megtakarítási Programjuk keretében folytatódnak az akcióik.
Az akciós kamatok listáját és a teljes cikket itt olvashatja