2009.08.05. 15:00
Az FBI is besegít a romagyilkosságok ügyében
Draskovics a Napkelte műsorában elmondta: a sorozatgyilkosságok ügyében a magyar rendőrségnél „jóval tapasztaltabb amerikaiak” segítségét hívta.
A rendészeti miniszter a kislétai romagyilkosság kapcsán elmondta, az egy sorozatgyilkosság része, számos részletében ugyanis azonosságot mutat a korábban romák ellen elkövetett bűncselekményekkel. Draskovics kifejtette: az ilyen ügyekben azért különösen nehéz a nyomozás, mert az elkövető és az áldozat személye semmilyen szálon nem kapcsolódik össze.
A miniszter elmondta, Magyarországon járt egy sorozatgyilkosságokban tapasztaltabb, kisebb FBI csoportot is, akik végignéztek mindent, bizonyítékokat és helyszíneket egyaránt, majd tanácsokkal látták el a magyar rendőrséget.
„Engem nagyon megnyugtatott, hogy pozitívan nyilatkoztak: azt mondták, hogy a magyar rendőrség úgy járt el, ahogy az ilyen helyzetekben kell. Nem fogják helyettünk megoldani az ügyet a magyar rendőrségnek kell minden elképzelhető eszközt bevetni” – hangsúlyozta Draskovics.